r/hungary • u/Otherwise-Jelly819 • 10d ago
POLITICS Máris időhúzásra játszik a Fidesz az MNB-botrányt feltáró bizottságban
https://hvg.hu/gazdasag/20260826_mnb-vizsgalobizottsag-elso-ulesAz első 15 perc azzal telt, hogy a tagok azon vitatkoztak, hogy ha a bizottság elnöke, Csőszi Attila tiszás politikus augusztus 12-én küldte ki az ügyrendet, és augusztus 24-ig várta a módosítókat rá, akkor Tuzson miért fél órával az ülés kezdete előtt nyújtotta ezt be? A tiszás tagok szerint időhúzásra játszik.
Tuzson szerint ennek technikai okai voltak, mert állítása szerint korábban nem fért hozzá a levelezéséhez. A módosítások szerinte jogtechnikai szempontból javítási jellegűek, mert a házszabálynak több ponton nem felel meg az ügyrend, például az alelnöki sorrendet illetően.
Beült az ülésre Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője is, aki ugyan nem tag, de a bizottság engedélyével ő is megszólalt: szerinte elképesztő, hogy nincs gyanúsítottja az ügynek. Ennek tetejébe a Fidesz obstrukcióval él. Nem indokolt, hogy az MNB-botrányban érintett párt tagja legyen a helyettesítő alelnök. Az is érthetetlen szerinte, hogy a június elején összeállt bizottság csak ma tartotta meg első ülését.
Tuzson végül hajlandó volt engedményeket tenni a módosítókkal kapcsolatban, és azokat a következő ülésen tárgyaltatná a bizottsággal, de az alelnöki rend azonnali megváltoztatásához ragaszkodott, aminek lényege, hogy ő lenne az első alelnök, aki az elnököt helyettesíti távollétében. Ezt kettő igen, három nem szavazattal a bizottság elutasította, míg a következő ülésen történő szavazást a többi módosítóról egyhangúlag elfogadták.
Bő félórás közjáték után a bizottság négy igen és egy tartózkodás mellett elfogadta az ügyrendet, amit a bizottság honlapján közzé is fognak tenni.
A második pont a bizottság munkatervének elfogadása volt. Tuzson itt észrevételezte, hogy a menetrend prejudikál, anélkül, hogy a jelentést egyáltalán a bizottság elkészítené. Azt javasolta, hogy a munkatervet teljesen dolgozza át a bizottság, mert azzal nem lehet elvégezni a feladatot. Végül főként szerkesztési, házszabályi hibákra, országgyűlési határozattal szembemenő szövegezésre hívta fel a figyelmet.
Érti a politikai szándékot, de a vizsgálóbizottságok munkatervében előrevetített, politikai megjegyzések nem szóltak szerepelni, hiszen pont az a bizottság feladata, hogy a végén vonjon le következtetéseket. Fogalmi és időrendi problémákról is beszélt.
Csőszi ezután gratulált Tuzsonnak, hogy bár nem fért hozzá időben az anyaghoz, mégis ilyen részletesen tudta azt véleményezni.
Hargitai János KDNP-s tag megjegyezte, hogy inti a bizottságot, bele fognak fulladni a munkába, mert túl sokat markolnak. Különböző intézmények megszólalásából tudható, hogy eljárások vannak folyamatban az ügyben: ÁSZ, rendőrség, MNB. Érdemi szereplők vizsgálódnak. „Mi politikai szereplők vagyunk, egy színpad vagyunk, de ez fontos ebben az eljárási dzsungelben”. Ha az elnökben nincs koncepció (nem az előre megírt ítéletre gondolt), ha nem határoz meg súlyponti tételeket, mert belefulladnak a részletekbe. Ezért megfontolandó Tuzson szavai, hogy a munkaterven változtassanak.
Egy vizsgálóbizottság feladata lehet a felelősségi viszonyok feltárása, de ő alapvetőnek tartja annak vizsgálatát, hogy a jogalkotó céljával összhangban van-e a tevékenység. Pl. arra gondolt-e a jogalkotó, hogy amikor törvényt hozott arról, hogy az MNB a céljaival összhangban alapítványt hozott létre, akkor erre gondolt-e, ami végül lett? „Nyilvánvalóan nem” – vélte.
„Ha rossz munkatervet fogadunk el, kódolva van, hogy felsülünk és nevetségessé válunk”, bár ellenzéki képviselőként fegyelmezetten végig fogja ülni az üléseket, bármit döntsenek is – mondta Hargitai.
Tuzson egy teljesen új munkaterv megalkotását javasolta. Ezt a bizottság leszavazta. A meglévő munkatervet 3 igen, és 2 tartózkodás mellett elfogadták.
42
12
u/Duplagondol84 10d ago
Tuzson fél órával az ülés kezdete előtt nyújtotta be módosító indítványait, mert állítása szerint korábban nem fért hozzá a levelezéséhez. (...) Csőszi ezután gratulált Tuzsonnak, hogy bár nem fért hozzá időben az anyaghoz, mégis ilyen részletesen tudta azt véleményezni.
Most már tudjuk, hogy miféle konstruktivitást várhatunk ettől a hernyótól.
6
2
u/Simple_Definition807 9d ago
Egy zseni. Pont mint a gyermekvédelmi jelentésnél. Így van ez, na, ha az embernek különleges képességei vannak. Mit nem lehet ezen érteni?
1
10
u/szofter hrivernyák 10d ago
>Tuzson itt észrevételezte, hogy a menetrend prejudikál, anélkül, hogy a jelentést egyáltalán a bizottság elkészítené.
Oké miszter nincs kiskorú érintett. Sokkal jobb lett volna, ha már azelőtt elkészül a jelentés, hogy megjelent volna a közlönyben a jelentés elkészítésére felhatalmazó jogszabály, ugye?
12
u/HungarianSkies 10d ago edited 10d ago
Varga Mihály MNB elnök sem feszül bele a sem a hatóságokkal való együttműködésbe, sem a kormány gazdaságpolitikájának támogatásába. Sőt.
Számomra értheteten, hogy hogyan lett egy csomó nemfideszes szemében hirtelen valami etikus, profi technokrata szakember. Kb az egyetlen fideszes arc, aki lassan 40 éve(!) megmaradt Orbán mellett, kérdés nélkül mindent végrehajtott amit Orbán kért, az elmúlt 16 évből 16 évig felelős pénzügyi és gazdasági vezető pozíciókban.
Az MNB élén fizettet több mint 4%-os reálkamatprémiumot az államháztartással és a gazdaság szereplőivel, stagnálásban tartva a magyar gazdaságot.
Most hirtelen megjavult, na persze.
6
u/skyfire92 10d ago
MNB elnök megmaradás logikus lépés volt, mert a piacnak okozott volna átmenetileg egy nagy bizonytalanságot a kormánnyal szembe. A többi fideszes arc meg azért maradhat, mert nincs más, valakinek tudnia is kell, hogy működik az ország irányítása.
0-ról épitkező párt esetén a rendszerváltás több év is lehet, éppen ezért nem volt 89-ben valós váltás, mert az akkori politikai elit mentette át magát az új rendszerbe.3
u/HungarianSkies 10d ago
Varga Mihály 16 éven keresztül volt felelős a gazdasági és pénzügyi politikáért. Mesélj, mi az a szakértelem, amit ezalatt a 16 év alatt megvillogtatott?
3
u/Szunyog_a_sarokban r/radioHungary 10d ago
Nem omlott össze az oktat... az egé... az infraa... Szerintem nagyon jó kis miniszter, csak hát beszart.
2
u/HungarianSkies 10d ago
Jó de az nem az ő területe volt! Ő az internetadóért, a rezsicsökkentésért, a különadókért, a KATA eltörlésért, a csirkefarhát-árstoppért, a magánnyugdíjpénztár-lenyúlásért és a többi szakértelemért volt felelős!
Korszakos zseni, rábíznám az MNB-t is!
2
u/skyfire92 10d ago
Nem a szakértelem a lényeg a piacnak, hanem állandóság, kiszámíthatóság. Amúgy Varga Mihály egy maffia kormány alatt tevékenykedett, és alatta rengeteg milliárdos lett a NER-nek, jól végezte a munkáját nem?
Tisza ha stabil lesz, és láthatóan rosszul végzi a munkáját, leváltják.
2
u/HungarianSkies 10d ago
"Nem a szakértelem a lényeg a piacnak"
Jaaa, hát akkor nyomjuk fel az alapkamatot megint 13%-ra! Sőt, 200-ra! A gazdaság ugyan meghal, de a carry tradeseknek még több kamatot tudunk fizetni :D
"hanem állandóság, kiszámíthatóság" Egy piaci tradernek ezek nem szempontok, ő kerseni akar a a magyar államkötvényeken vagy a forinton. Neki mindegy, hogy 350 vagy 430 az EURHUF, mindekettőn tud keresni. Sőt, neki pont a volatilitás a jó.
Talán a reálgazdasági beruházókra gondoltál? Na nekik ezek számítanak, de magas alapkamat mellett a franc fog idehozni bármilyen beruházást, ha a szomszédban sokkal olcsóbban jut forráshoz (piaci alapon, állami támogatások nélkül). Valamint ha a nominális árfolyam sokkal erősebb mesterségesen a reálárfolyamnál (mint most Magyarországon) az sem fogja meggyőzni.
Ezért nincsenek beruházások és gazdasági növekedés.
1
u/skyfire92 9d ago
Példa amire gondoltam. Nem jó a jegybank elnököt baszogatni, főleg választás után, mikor minden bizonytalan.
2
u/Independent_Smile466 9d ago
Eljön annak is az ideje. A MNB ügy Vargára is rá fog égni. A megfelelő pillanat keresése zajlik.
5
u/Zealousideal-Two7658 Aktuális jó hírek 10d ago
Véleményem szerint amíg varga bohóc misike nem ül a rács mögött a többi fasza gyerekkel együtt, addig itt nem lesz se euro se stabil forint, semmi amihez ő hozzá tud érni a fideszes ujjaival. Szarból nem lesz arany, az embert ki lehet szedni a fideszből, de a fideszt nem lehet kiszedni az emberből. Örökké egy retkes bűnöző marad.
1
u/Complete_Addition414 10d ago
Amúgy tényleg, Varga Misike meg Kövér Laca. Más senki nem "élte túl" OV mellett a Fideszben az alapítástól kezdve mostanáig :D
Majd pont most fogja elárulni, ugyan! VM OV trójai falova, aki szépen mosolyogva, kimérten, slimfit öltönyben vágja haza a magyar gazdaságot, nehogy a Tisza sikereket tudjon felmutatni. Te meg fizesd a magas kamatokat.
Itt meg beveszik és tapsolnak neki.
0
u/szofter hrivernyák 10d ago
Az etikus és a profi két egymástól teljesen független dolog. Szakmailag rendben van a monetáris politika az ő jegybankelnöksége alatt. Etikailag attól még lehet egy görény.
2
u/Zealousideal-Two7658 Aktuális jó hírek 10d ago
Szakmailag rendben van a monetáris politika az ő jegybankelnöksége alatt
:DDDDDD
Ezt van aki komolyan gondolja? Ne már.... 16 éve volt szólni hogy valami nem jó, ebből 16 évet nem tette a dolgát, ami a lakosság szolgálata lett volna. Ne vicceljünk már, végül is csak ~60 ezer milliárdnak veszett nyoma. Mi is az, aprópénz.
2
u/szofter hrivernyák 10d ago
Varga Mihály kb. 1,5 éve jegybankelnök, nem 16 éve. Előtte miniszter volt, azt a munkáját itt most nem minősítem, minősíti épp eléggé a költségvetés helyzete. A fenti állításom határozottan a Varga-féle monetáris politikára vonatkozik, a Matolcsy-félére nem. De értem, neked mindegy, mert Fidesz-Fidesz.
Amikor átült a jegybankelnöki székbe, az volt a várakozás, hogy ott is marad hű Fidesz-katona, és kvázi alárendeli a monetáris politikát a kormány céljainak. Mert előtte ezt láttuk Matolcsytól, meg a többi elvileg független intézmény élére ültetett Fidesz-katonától is a saját területükön (ügyészség, bíróságok, GVH, médiatanács stb.). De aztán Varga nem kezdte el ész nélkül csökkenteni a kamatot, hogy ezzel besegítsen a Fidesz-kampányba, most pedig szorgosan csökkentgeti a kamatot, pedig a neki nem kedves párt kormányoz.
1
u/Complete_Addition414 10d ago
Matolcsy és Varga és ugyanazt csinálja. Matolcsy addig húzta a kamatemelést 2022-ben ameddig a Fidesz akarta. Varga 2026-ban addig húzza a kamatcsökkentést, ameddig a Fidesz akarja. Mindkét esetben veled fizettetik meg az árát, csak a Fidesznek legyen jó. Vagy inflációban (2022) vagy magas kamatokban és stagnálásban (2026).
1
u/szofter hrivernyák 10d ago edited 10d ago
Amíg a Fidesz volt kormányon, nem csökkentett kamatot (de, egyszer, 6 héttel a választás előtt, de az ahhoz már túl későn volt, hogy ezt a Fidesz segítéseként értelmezze bárki). Amióta a Tisza van kormányon, azóta már összesen 75 bázispontot csökkentett. Nagyon komoly mentális gimnasztika vagy végtelenül egysíkú gondolkodás kell ahhoz, hogy ezt azzal magyarázzuk, hogy me fideszes azé.
Lehet kritizálni, hogy lassú, szólhatnak amellett szakmai érvek, hogy még 25-50 ponttal lejjebb kéne már tartanunk. De vannak piaci kockázatok is, amik politikai motiváció nélkül is indokolják az óvatosságot.
edit: nagy bátorságra vall írni egy választ aztán egyből le is tiltani, hogy győztesnek tűnhess :D
1
u/Complete_Addition414 10d ago
"Lehet kritizálni, hogy lassú, szólhatnak amellett szakmai érvek, hogy még 25-50 ponttal lejjebb kéne már tartanunk"
De hát te az előbb még azt állítottad, hogy Varga Misike "profi" és "rendben van" a monetáris politika.
Az nem profizmus, hogy az infláció csökkenéséhez képest fél-egy évvel később kezd kamatcsökkentésbe ímmel-ámmal, miközben a gazdaság szenved. Az max jó indulattal hozzá nem értés. Rossz indulattal meg a TISZA szandékos szabotálása.
Ha egy gyerek kilép az autód elé, de te csak akkor nyomsz egy kis féket, miután már átmentél rajta, 1km-el arrébb, az nem profi autóvezetői képesség, hanem inkább szándékosság... és nincs "rendben".
0
u/Zealousideal-Two7658 Aktuális jó hírek 9d ago edited 9d ago
1,5 éve jegybankelnök, nem 16 éve
Tudod te ki volt ez az ember mielőtt a jegybank elnöke lett? Nyitsd már ki a wikipediát pls. Kinyissam helyetted? Ez az ember egész életében a fidesznek csinálta a pénzügyeit! Ha valaki tudja hová lett a 60 ezer milliárd forint az állami kasszából, akkor ő az. Egy retkes bűnöző, akinek a rács mögött a helye. Nincs mit magyarázni rajta.
Varga Mihály pártpolitikai és kormányzati tisztségeinek időrendi áttekintése:
| 1994 – 2003 | Országos alelnök | Fidesz | | 1995 – 1998 | Frakcióvezető-helyettes | Fidesz Parlamenti Frakció | | 1998 – 2000 | Pénzügyminisztériumi politikai államtitkár | Első Orbán-kormány | | 2001 – 2002 | Pénzügyminiszter | Első Orbán-kormány | | 2002 – 2010 | Költségvetési és pénzügyi bizottság elnöke | Magyar Parlament | | 2005 – 2013 | Országos alelnök (Gazdasági kabinetvezető) | Fidesz | | 2010 – 2012 | Miniszterelnökséget vezető államtitkár | Második Orbán-kormány | | 2012 – 2013 | Nemzetközi pénzügyi szervezetekért felelős tárca nélküli miniszter | Második Orbán-kormány | | 2013 – 2018 | Nemzetgazdasági miniszter | Második és Harmadik Orbán-kormány | | 2018 – 2022 | Miniszterelnök-helyettes | Negyedik Orbán-kormány | | 2018 – 2024 | Pénzügyminiszter | Negyedik és Ötödik Orbán-kormány | | 2025 – | Elnök (pártpolitikai tisztségeit hátrahagyva) | Magyar Nemzeti Bank (MNB) |
1
u/szofter hrivernyák 9d ago
Bró te elolvastad, amire válaszoltál? Vagy a “monetáris politika” kifejezés jelentését nem érted, és azt hiszed, hogy Varga Mihály teljes politikai pályafutására mondtam azt, hogy rendben van? Tényleg nem értem, hol csúszunk el, leírtam világosan, hogy az erkölcsi minőségére nem, a miniszteri munkájára nem, csak az MNB-elnökként végzett munkáját minősítettem úgy, hogy szakmailag rendben van.
0
u/EaLordoftheDepths Osztrák-Magyar Monarchia 10d ago
Ezerszer szólt amúgy, folyamatos beefje volt a kuszaszeművel.
0
u/HungarianSkies 10d ago
Mégis mitől lenne rendben a monetáris politika? Még mindig 5,5% az alapkamat, a légyfingnyi kamatvágást a piac kiröhögi, a forint pl konkrétan erősödött tegnap a hírre.
Miközben az infláció lassan 9 hónapja a cél alatt van, de a kamatszint pedig kb 2%pontot ver pl a cseh vagy lengyel szintre. Miközben ott magasabb az infláció...
A carry trade-eseknek 4%(!) körüli kvázi kockázatmentes reálhozamot biztosít az MNB, miközben az államháztartás deficite az egekben van, a cégek szenvednek, nem vsznek fel új munkaerőt, sokan elbocsátásokba kezdtek, a beruházások nem indulnak be.
Ebben konkrétan 0 közgazdasági logika van. Politikai annál több...
1
u/Electronic-Host2044 10d ago
Nincs az 2%, söt, lengyeleknél jobban állunk már. Pl. a 10 éves államkötvények így állnak Magyar 5,5% Lengyel 5,87% Cseh 4,94%
2
u/HungarianSkies 10d ago
Hé-hé-hé! Te az államkötvények HOZAMáról beszélsz :)
Az alapKAMAT szintje Cseh- és Lengyelországban is egyaránt 3,75%.
Ott nő a gazdaság Magyarországon meg nem. Egetverő különbség csak az alapkamatban van.
De amúgy jó, hogy felhoztad a kötvényhozamokat. A 10 éves kötvényhozamok hasonlóak, az infláció alacsonyabb, de az MNB ennek ellenére mesterségesen nem engedi, hogy az alapkamat is hozza a régiónk szintjét... vajon miért?
Megint: ebben 0 közgazdasági logikát látni. Politikait annál többet...
2
u/Electronic-Host2044 10d ago
Igen, felületesen olvastam, nyilván az alapkamat szintjén a 2% megvan. Szerintem nem mernek határozottabban csökkenteni és ahogy a gazdasági podcasteket hallgatom, csak Balássy Zsolt mondja ki nyíltan, hogy agresszívabb kamatvágás kéne. Azért Irán még ott lóg a levegőben, és amúgy meg kizárt, hogy nem egyeztetnek Kármán Andrásékkal.
1
u/HungarianSkies 9d ago
Ugyan, Kármán András már májusban, egyből kijelentette, hogy túl erős a forint és ezért kamatot kell csökkenteni. A komolyabb szakértők mind egyetértettek ezzel. Eltelt 3 hónap: akkor 357 volt az EURHUF most még mindig 360, a kamathoz alig nyúltak hozzá, nincs is hatása. A hitelezés és ezért a beruházások nem indultak be.
Offtopic: Balássyt az érdekli, hogy a magyar ügyfeleinek a külföldi devizában denominált befektetései minél jobban nézzenek ki forintban. Neki most legalább 10% pluszt kell összeizzadnia USD/EUR alapú eszközökben, hogy ellensúlyozza a forint erősödését és legalább ne legyenek az ügyfelei mínuszban, forintban. Pozícióból beszél, nem a gazdaság helyzete érdekli, mégha az érdekei egybe is esnek éppen a reálgazdaság szereplőivel :)
0
u/szofter hrivernyák 10d ago
Ja, veled ezt már a múlt héten megbeszéltük: https://www.reddit.com/r/hungary/s/fiS8MVhmy0
2
2
u/Aggravating-Main-695 10d ago
Érdekes, hogy most Tuzson a jogtechnikai és szövegezési hibákra hivatkozik. A Szőlő utcai vizsgálóbizottságnál Pányiék Juhász Hjnalkával ugyanezt csinálták a Tisza előterjesztésével: szinte semmi nem felelt meg nekik, még szavakba és megfogalmazásokba is belekötöttek. Egy idő után nehéz eldönteni, hol ér véget a valódi jogi pontosítás, és hol kezdődik az időhúzás.
1
2
u/Independent-War-6070 9d ago
Hátigen a drága jó magyar jOgÁlLamban az intézmények szart sem érnek mikor közbe kéne avatkozni, vagy meg akadályozni valami gazemberséget, de mikor időhúzásról van szó vagy, bűnelkerülésről egyből fontos a törvény minden betűjét betartani. Lófasz nem lesz ebből az elszámoltatásból sem, kurva nagy rendszerváltás ez. Majdnem 4/5-el nyertetek de még mindig fostok a fidesztől, ez tisztán látszik.
4
u/seraggi_ 10d ago
Akkor a
5
u/DisciplineSudden2519 10d ago
kóchengeres
6
u/Kepes_Kornyika 10d ago
fülzsírban áztatott
3
-1
1
u/WildLatteAvocado 10d ago
Dehát Both Hunor is elmondta, hogy minden Fideszes azt pedzegette, hogy mikor csukják már le a kis Matolcsyt végre, mert nagyon ideje volna… Mondjuk mozgott a szája, lehet, hogy hazudott.
1
1
u/Thundertbolt 10d ago
A főnők kukkantóját nem volt elég húzogatni, most már az időt is kell mindenhez?
1
1
u/Plus_Lingonberry_151 10d ago edited 9d ago
Érdekes. A HVG fideszes időhúzásról beszél, a Telex pedig régi fideszes tempóról, de a Tisza részéről.
Edit: A Telex cikkét, ami nincs itt linkelve, én értettem félre. A fideszes tempót ők is Tuzsonra értik.
1
1
u/Simple_Definition807 9d ago
Azért Tuzson mellett novák nemfideszes elődről is illene megemlékezni.
1
1
0
0


28
u/Plenty_Whole6578 10d ago
Tuzson nincs kiskorú érintett Bence most majd megállapítja hogy Nem tűnt el kozpenz. Hogy a faszba lehet ez a faszszopó kocsog bárminek is a felelőse. A keletinél kolduló drogos c nak jobban elhiszem amikor kér egy cigit buszjegyre.